Bemutatkozás

szentendre 2016_2Néptánc a médiában konferencia, Szentendre 2016.

A Magyar Etnokoreológiai Társaság 2011 júniusában alakult meg. A Társaság létrehozóinak célja az volt, hogy a magyar nyelvterületen élő táncfolkloristák és a néptánccal a gyakorlatban foglalkozó szakemberek (néptáncoktatók, koreográfusok, táncosok) számára egy olyan fórumot hozzon létre, amelynek keretei között lehetővé válik az elméleti és gyakorlati szakemberek közötti rendszeres kapcsolattartás, illetve közös munka. 

Az alapító okiratban többek között a következő célokat határoztuk meg önmagunk számára:
– A magyar néptánckutatás művelése, szellemiségének ápolása, elért eredményeinek széleskörű népszerűsítése.

– A hagyományos tánckultúra értékeinek védelme a táncművészet társadalmi elismertségének erősítése érdekében.


Célunk, hogy szakmai összejöveteleket, konferenciákat, továbbképzéseket és szimpóziumokat szervezzünk.

***

Mit jelent etnokoreológia?

“az 1980-as évektől kialakuló, de még napjainkban is formálódó tudományról van szó, amelynek alapját az kultúrantropológiai megközelítések alkotják, ugyanakkor hangsúlyt fektet a kelet-európai (elsősorban a magyar) táncfolklorisztikára jellemző formai analízisre is. Fő jellemzője, hogy univerzális magyarázatok helyett inkább relativizáló modelleket használ a strukturált emberi mozgás értelmezése során, pl. émikus fogalmak megértése mentén próbálja megismerni, elemezni a vizsgált tánckultúrát.”

(Varga Sándor: Gondolatok Kavecsánszki Máté Tánc és közösség című könyvéhez, 2016: 85)