2021. január 14-én a Magyar Etnokoreológiai Társaság szervezésében került megrendezésre A mozgás misztériuma – Tanulmányok Fügedi János tiszteletére című tanulmánykötet online bemutatója.

A mozgás misztériuma – Tanulmányok Fügedi János tiszteletére
A nemrégiben megjelent kétnyelvű tanulmánykötet Fügedi János táncjelíró szakember, a Magyar Táncművészeti Egyetem Néptánc Tanszékének főiskolai tanára, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete Népzene- és Néptánckutató Osztályának és Archívumának tudományos főmunkatársa eddigi munkássága, kutatói és oktatói életpályája előtt tiszteleg.
A kötetet Pál-Kovács Dóra és Szőnyi Vivien szerkesztette.
A kötet megvásárolható a L’Harmattan kiadó könyvesboltjában és webshopján!
Az eseményt Horti Réka kezdte meg egy mezőségi János-napi köszöntő és egy visai ritka magyar énekkel. Szőnyi Vivien, az est moderátora köszöntötte a résztvevőket, majd felkérte szerkesztőtársát, Pál-Kovács Dórát, hogy mesélje el a kötet célját és elkészítésének körülményeit. Ezután Székely Anna mutatta be a kötet tartalmát, amit Fügedi János és Pál-Kovács Sándor beszélgetése követett. A programot táncos betétek színesítették, valamint egy videóköszöntéseket tartalmazó montázsfilm is vetítésre került. Az online kötetbemutató Fügedi szavaival és Szőnyi elköszönésésvel zárult. Köszönjük a résztvevők együttműködését, Szabó Bálint technikai segítségét és az érdeklődők online jelenlétét!
A helyszíni képeket Pál-Kovács Dóra,
az online esemény képsorait Mészáros Tímea készítette.


















