Beszámoló

Michel Foucault szerint korunk a tér korszaka le­het, hiszen az egyidejűség mellett a mellérendeltség, a közel és a távol, a jobbra és a balra, a szétszóródás korát él­jük. Társadalomtudósok sora mutatott rá arra a tény­re, hogy a tér nem üres keret, ahol a dolgok tetszőlege­sen találnak maguknak helyet, hanem társadalmi ese­mények fontos helyszíneként képes arra, hogy befolyá­solja az eseményeket. Mindemellett a tér nem homo­gén, hanem több kisebb, egymástól elkülöníthető egy­ségből áll, amelyek más és más minőséggel és szimboli­kus értelemmel bírnak. Mindezek miatt egy éppen ak­tuális „térbeli fordulatról” beszélhetünk a társadalom­tudományokban.

Előadásomban néprajzi-antropológiai megfigyelé­seimről beszéltem, ami alapján megkíséreltem bemutatni, hogy a lokális, kis­közösségi táncos térhasználat egyfajta kommunikációs rendszerként működik, melyben fontos társadalmi (et­nikai, gazdasági, nemi- és státusz-) pozíciók és kapcsola­tok jelennek meg szimbolikusan. A különböző tánctípu­sok térformái és proxemikája befolyásolja formai, struk­turális jellemzőiket, ezen keresztül pedig a táncosok al­kotási folyamatait. A kutatásaimból ezen kívül kiderül, hogy a tánc helyszíne az ott táncolók független területé­nek tekinthető, ahol a térhatárok, illetve a tér használa­tára vonatkozó szabályok szimbolizálják és erősítik a lo­kális közösség szuverenitását, önállóságát és társadalmi kohézióját.

Varga Sándor